|
Selena 1992.július 22-én született Grand Prairie Texas-i államban. Apja Ricardo Gomez, anyja Mandy Cornett-Teefey. Édesanyja 16 évesen szülte. Szülei 1997-ben (amikor Selena 5 éves volt) elváltak. Nevelőapjával, Brian Teefy-vel mára nagyon jó a viszonyuk. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb.Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel a legjobb barátnők voltak, amíg Demi össze nem omlott. 2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt Alex Russót. 2010. július 23-án az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét a Ramona And Beezus-t. Ramonát Joey King, a 11 éves színésznő alakítja, Selena pedig Beezus szerepét kapta. 2009-ben alakította csapatát, a Selena Gomez & the Scene-t. Első albumuk, a Kiss & Tell is ebben az évben jelent meg. 2010-ben forgatta Monte Carlo című filmjét, melyet 2011. július 1-jén mutattak be. 2010. június 20-án mutatták be a Round & Round videoklipjét, amelyet Budapesten forgatott. Második albuma 2010. szeptember 28-án jelent meg, és a címe A Year Without Rain. Az új album címadó dalából is készült videóklip, amely szeptember 17-én jelent meg. Következő kislemeze: Who Says. Június 17-én jelent meg az album hivatalos második kislemeze, a Love You Like A Love Song. A dal videója június 23-án debütált az amerikai Disney Channelen. Harmadik stúdió albuma 2011. június 28-án jelent meg, és a When The Sun Goes Down címet kapta. Selena énekli az Indul a risza! (Shake It Up!) című sorozat betétdalát.
|
|
|
|
Szerkesztő: Kriszti
Társszerkesztő: Nincs
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011.12.26.
Zárás: Soha
E-mail: missgomez@citromail.hu
Host by: gportal.hu
Ajánlott böngésző:
Mozzila Firefox, Google Chrome
A designért köszönet a
//akina-chan.gportal.hu - nak.
|
|
|
|
|
When The Sun Goes Down album
|
When The Sun Goes Down
A When the Sun Goes Down az amerikai együttes, a Selena Gomez & the Scene harmadik stúdióalbuma. 2011. június 28-án jelent meg a Hollywood Records gondozásában. A csapat számtalan előadóval, dalszövegíróval és producerrel dolgozott, nem eggyel már a Kiss & Tell és A Year Without Rain című lemezek munkálatai során találkoztak. Ilyen többek között Rock Mafia, Katy Perry és Toby Gad. Ennek ellenére voltak új közreműködők is, Britney Spears, Sandy Vee, Priscilla Renea és Emanuel Kiriakou személyében.
A lemezről eddig két kislemez jelent meg. Az első az akusztikus pop stílusú Who Says, mely 2011. március 14-én jelent meg, és az Egyesült Államok mellett Kanadában és Új-Zélandon is elismerésre méltó helyezéseket ért. Ezt követte a Love You Like a Love Song, mely szintén több országban került be a toplistákra. Az együttes az album sikereire sem panaszkodhat, ugyanis például Norvégiában, Belgiumban, Kanadában, Olaszországban is bejutott a top 10-es eladási listára.
Albumon szereplő dalok:
Love You Like A Love Song
Bang Bang Bang
Who Says
We Own The Night
Hit The Lights
Whiplash
When The Sun Goes Down
My Dilemma
That's More Like It
Outlaw
Middle of Nowhere
Dices (Who Says - spanyol verzió)
Vissza a menübe
|
írta: Kriszti mikor: 2012.01.01. 17:39 |
|
|
|
Competitions
|
|
írta: Kriszti mikor: 2012.01.01. 21:18 |
|
|
|