|
Selena 1992.július 22-én született Grand Prairie Texas-i államban. Apja Ricardo Gomez, anyja Mandy Cornett-Teefey. Édesanyja 16 évesen szülte. Szülei 1997-ben (amikor Selena 5 éves volt) elváltak. Nevelőapjával, Brian Teefy-vel mára nagyon jó a viszonyuk. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb.Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel a legjobb barátnők voltak, amíg Demi össze nem omlott. 2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt Alex Russót. 2010. július 23-án az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét a Ramona And Beezus-t. Ramonát Joey King, a 11 éves színésznő alakítja, Selena pedig Beezus szerepét kapta. 2009-ben alakította csapatát, a Selena Gomez & the Scene-t. Első albumuk, a Kiss & Tell is ebben az évben jelent meg. 2010-ben forgatta Monte Carlo című filmjét, melyet 2011. július 1-jén mutattak be. 2010. június 20-án mutatták be a Round & Round videoklipjét, amelyet Budapesten forgatott. Második albuma 2010. szeptember 28-án jelent meg, és a címe A Year Without Rain. Az új album címadó dalából is készült videóklip, amely szeptember 17-én jelent meg. Következő kislemeze: Who Says. Június 17-én jelent meg az album hivatalos második kislemeze, a Love You Like A Love Song. A dal videója június 23-án debütált az amerikai Disney Channelen. Harmadik stúdió albuma 2011. június 28-án jelent meg, és a When The Sun Goes Down címet kapta. Selena énekli az Indul a risza! (Shake It Up!) című sorozat betétdalát.
|
|
|
|
Szerkesztő: Kriszti
Társszerkesztő: Nincs
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011.12.26.
Zárás: Soha
E-mail: missgomez@citromail.hu
Host by: gportal.hu
Ajánlott böngésző:
Mozzila Firefox, Google Chrome
A designért köszönet a
//akina-chan.gportal.hu - nak.
|
|
|
|
|
Kiss & Tell album
|
Kiss & Tell
A Kiss & Tell a Selena Gomez & the Scene debütáló stúdióalbuma. 2009. szeptember 29-én jelent mg a Hollywood Records gondozásában. Az együttes rengeteg szerzővel és producerrel dolgozott együtt, így például Gina Schockkal, a Go-Go's tagjával. Közös munkájukat a kritikusok pozitív jelzőkkel fogadták.
A lemezről két kislemez jelent meg, a Falling Down, ezt a Naturally követte. Az előbbi nem ért el jelentős sikereket, a Billboard Hot 100 listáján 82. helyezésig jutott el. A Naturally sokkal több toplistán jelent meg, így például a Billboard Hot 100 listáján 29. helyet érte el, de Németország, Kanada és az Egyesült Királyság slágerlistáin a top 20-at is elérte.
Az album jelentős sikereket ért el. A Kiss & Tell 66 000 példányban kelt el az első héten az Egyesült Államokban. 2010. márciusában az Arany minősítést kapta meg a lemez az Egyesült Államokban, 500 000 eladott példánnyal.
Albumon szereplő dalok:
Kiss & Tell
I Won't Apologize
Falling Down
I Promise You
Crush
Naturally
The Way I Loved You
More
As A Blonde
I Don't Miss You At All
Stop & Erase
I Got U
Tell Me Something I Don't Know (új verzió)
Vissza a menübe
|
írta: Kriszti mikor: 2012.01.01. 17:29 |
|
|
|
Competitions
|
|
írta: Kriszti mikor: 2012.01.01. 21:18 |
|
|
|