Selena Gomez fan site

 

Selena 1992.július 22-én született Grand Prairie Texas-i államban. Apja Ricardo Gomez, anyja Mandy Cornett-Teefey. Édesanyja 16 évesen szülte. Szülei 1997-ben (amikor Selena 5 éves volt) elváltak. Nevelőapjával, Brian Teefy-vel mára nagyon jó a viszonyuk. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb.Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel a legjobb barátnők voltak, amíg Demi össze nem omlott. 2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt Alex Russót. 2010. július 23-án az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét a Ramona And Beezus-t. Ramonát Joey King, a 11 éves színésznő alakítja, Selena pedig Beezus szerepét kapta. 2009-ben alakította csapatát, a Selena Gomez & the Scene-t. Első albumuk, a Kiss & Tell is ebben az évben jelent meg. 2010-ben forgatta Monte Carlo című filmjét, melyet 2011. július 1-jén mutattak be. 2010. június 20-án mutatták be a Round & Round videoklipjét, amelyet Budapesten forgatott. Második albuma 2010. szeptember 28-án jelent meg, és a címe A Year Without Rain. Az új album címadó dalából is készült videóklip, amely szeptember 17-én jelent meg. Következő kislemeze: Who Says. Június 17-én jelent meg az album hivatalos második kislemeze, a Love You Like A Love Song. A dal videója június 23-án debütált az amerikai Disney Channelen. Harmadik stúdió albuma 2011. június 28-án jelent meg, és a When The Sun Goes Down címet kapta. Selena énekli az Indul a risza! (Shake It Up!) című sorozat betétdalát.

 
 

 

 

Szerkesztő: Kriszti

Társszerkesztő: Nincs

Téma: Selena Gomez

Nyitás: 2011.12.26.

Zárás: Soha

E-mail: missgomez@citromail.hu

Host by: gportal.hu

Ajánlott böngésző:

Mozzila Firefox, Google Chrome

A designért köszönet a

//akina-chan.gportal.hu - nak.

 

 
   

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 




Friss címe
Tartalom
   irta: Szerk. dátum: 2012.06.09. 12:22

 


 

 
 

 

 

 

              Competitions

 

 

 

 

 

 

 

 

//winnersport.gportal.hu/portal/winnersport/image/gallery/1328954485_96.png

          írta: Kriszti mikor: 2012.01.01. 21:18


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre